Imi felkészültnek érzi magát
2006.03.17. 21:24
Véget ért az utolsó próba, az igazi megmérettetés, az első futam előtt, ahol már élesben megy majd minden. "A motor és a beállítások is jók voltak, úgy érzem ma én nem tudtam eléggé koncentrálni. Ettől függetlenül elégedett vagyok, mert az 1.49-es idő már könnyedén, folyamatosan megy, és a részidőkből látszik, hogy sokkal jobbra vagyok képes." – nyilatkozta Imi a jerezi IRTA teszt utolsó napján.
A két kanyarból, amelyeket még gyakorolnia kellett az egyiket szinte teljesen kijavította, a másikkal viszont nem sokat haladt előre, ezért a rugózást próbálták hozzáhangolni. Ennek következtében viszont az élesebb kanyarokban vált bizonytalanná az Aprilia futóműve, ezért visszaállították az eredeti beállításokat.
Több új alkatrészt is kipróbáltak ma, hogy az éles ’bevetés’ előtt leteszteljék jók-e, ezért sok időt töltött a boxban. Talán ez okozhatta a mentális fáradtságot, dekoncentrációt. Mindenesetre Imi nagyon bíztató mondattal zárta nyilatkozatát: "a motorom erős, a beállítások megvannak, van 2 hetem, hogy pihenjek és úgy érzem eddig még sosem vártam ennyire felkészülten az első futamot" – mondta.
Iminek nagyon jól ment
Imiék második napja
Imi nagyon elégedett az első nap után
Iminek is nagyon jól ment
|