hírek : Alonso: nem hibázhatunk |
Alonso: nem hibázhatunk
2006.03.16. 13:58
Fernando Alonso győzelemmel kezdte az idei évadot, ám már a Bahreini Nagydíjon megmutatkozott, hogy a vetélytárs csapatok közelebb kerültek a Renault alakulatához. A spanyol pilóta tisztában van ezzel, így szoros küzdelemre számít a világbajnoki címért.
"Tavaly csak a McLarennel kellett megküzdenünk. Egy rosszabb hétvégén negyedikként értünk célba. Idén egy gyengébb teljesítmény a hetedik, nyolcadik helyezést jelentheti. Ez már nem lesz elegendő a bajnoki cím megszerzésére." - jelentette ki Alonso Malajziában.
"Jobban kell összpontosítanunk és keményebben dolgoznunk, hogy javíthassunk az autón. A teljes csomagon javítanunk kell. Több lóerő szükséges ahhoz, hogy versenyképesek maradjunk. A többi csapat már bizonyára kitalált valamit az ötödik, hatodik versenyre, ahol már általában mindenki sokkal jobb versenygéppel érkezik meg. Mi sem pihenhetünk." – tette hozzá Alonso, aki biztos abban, hogy az abroncsok idén is jelentős szerepet játszanak majd a versenyek során.
"A Bridgestone abroncsok nagyon jól üzemeltek Bahreinben, így a Ferrari is harcba szállhatott a győzelemért, és a Williams is emiatt tudta a leggyorsabb kört futni. Ha a Bridgestone gumik jók, akkor a Fer rari a legnagyobb rivális, ha a Michelin a jobb, akkor a McLarenre és a Hondára kell odafigyelnünk."
"Az autót jól felkészítettük, és Bahreinben láthattuk, hogy versenyképesek vagyunk. De néhány csapat meglepetést okozott. A Honda gyorsabb, mint tavaly, a Ferrari szintén. A Toyota
jelenleg mélyponton van. Ez természetes, de számomra nem olyan fontos. Egyedül az számít, hogy a Renault legyen elöl. Nekem pedig konstans teljesítményt kell nyújtanom. Nem szabad hibáznom, és dobogós helyen kell célba érnem. Ha az autó gyors és megbízható, akkor esélyesek vagyunk a győzelemre. Ha nem sikerül, akkor a második hellyel megelégednünk annak érdekében, hogy megvédjük a bajnoki címet."
|