hírek : Fisichella győzött Malajziában |
Fisichella győzött Malajziában
2006.03.19. 15:11
Belógott az eső lába, de végül mégsem szólt bele a szezon második futamának eseményeibe. Nem úgy Christian Klien, aki már az első körben nekiment Kimi Raikkönen autójának, aminek hatására a hátsó felfüggesztés eltörött, és a finn versenyző búcsúzni kényszerült, de Klien sem úszta meg.
A rajt ettől függetlenül meglehetősen nyugodt volt. A két Williams csatázott nagyot a belső íven, amit Fernando Alonsónak sikerült kihasználnia, s bejött Fisichella és Button mögé harmadiknak.
A Williams csatájából Webber jött ki győztesen, aki később még Alonsóra is rátámadt néha. Nico hátraesett, de sokáig nem is jutott, hiszen már a hetedik körben felrobbant a motorja. Később Webber is búcsúzni kényszerült, így a tegnap még nagyon boldog Williams csapat hamar csomagolhatott.
Az élen eközben rendeződni látszottak a dolgok. Fisichella meglehetősen nagy előnyt harcolt ki magának, melyből úgy tűnt, hogy talán eggyel kevesebbszer fog kiállni, mint az akkor még harmadik helyen autózó Alonso. Button volt az egyetlen, aki valamelyest tudta tartani az élen álló sebességét.
A köridők valahol a verseny egynegyedénél egyensúlyozódtak ki. Ekkor már Fisichella sem volt igazán gyorsabb Alonsónál, sőt a későbbiekben már úgy tűnt az olasz versenyzőnek igencsak össze kell szednie magát, ha meg akarja tartani elsőségét.
Alonso ugyanis jobbnál jobb köridőket autózva dolgozta le a korábbi hátrányát. Az utolsó kiállásnál azonban már látszott, hacsak nem történik valami baj a meglehetősen peches Fisichella autójával, akkor a tavalyi szezonnyitó után újabb győzelmet ünnepelhet.
Így is lett. Az új motorral induló Fisichellát intették le elsőként, míg az agyonhasznált Renault erőforrással hajtó Alonsót másodikként.
Jenson Button lett a harmadik, aki pedig a futam utolsó harmadáig tudta tartani az ezüstöt érő pozícióját. Negyedik helyre érkezett meg Juan Pablo Montoya, aki szíve szerint már Bahreinben motort cserélt volna. Lehetséges, hogy egy motorcsere után gyorsabban is közlekedett volna a pályán, hiszen, míg ez első három helyezett között 10 másodpercen belüli a különbség, Montoya már majd 40-et halmozott fel.
Ötödik és hatodik lett a két Ferrari versenyző. Felipe Massa érkezett a jobbik helyre, akit csapata egy kiállásos taktikával engedett útjára, hiszen a mezőny végéről rajtolt, és ez a Ferrari nem annyira jó, hogy a könnyebb autóval csak úgy átverekedje magát mindenkin. Kivárásra autózott és bejött a taktika, hiszen a 21. helyről feljött ötödiknek, ráadásul saját csapattársát, a hétszeres világbajnokot is maga mögött tudhatja.
Schumachernek pedig a futam elején egészen jól ment a körözés. Már a rajtnál több autót előzött, s később csatában is nyert pár helyezést.
Massa és Schumacher egyébként még ennek a nem túl fényes eredménynek sem örülhet teljesen, hiszen ismét vizsgálat indult a csapat ellen. Most az első terelőszárny a gyanús.
Hetedik lett Jacques Villeneuve, akinek csapattársa az élmezőny mögül esett ki a 49 körben.
Szép csatákat láthattunk a hátsóbb régiókban is. A Midland, a Toro Rosso és a Super Aguri autói olykor igen nagy kalamajkába kerültek egymással.
Alonso ezzel a második helyével toronymagasan elugrott a mezőnytől a világbajnoki pontversenyben. Hét ponttal lemaradva második Michael Schumacher, aki Jenson Buttonnal azonos pontszámmal rendelkezik. Giancarlo Fisichella a negyedik a most szerzett 10 pontjával. Az ötödik és hatok helyen a két McLaren, Montoya és Raikkönen ál.
A következő futam két hét múlva kerül megrendezésre az 1996 óta szezonnyitónak helyszínt adó Melbourne-ben.
A verseny végeredménye
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Gumi |
Hátrány |
1. |
Fisichella |
Renault |
(M) |
1ó30:40.529 |
2. |
Alonso |
Renault |
(M) |
+ 4.585 |
3. |
Button |
Honda |
(M) |
+ 9.631 |
4. |
Montoya |
McLaren-Mercedes |
(M) |
+ 39.351 |
5. |
Massa |
Ferrari |
(B) |
+ 43.254 |
6. |
M.Schumacher |
Ferrari |
(B) |
+ 43.854 |
7. |
Villeneuve |
BMW-Sauber |
(M) |
+ 1:20.461 |
8. |
R.Schumacher |
Toyota |
(B) |
+ 1:21.288 |
9. |
Trulli |
Toyota |
(B) |
+ 1 kör |
10. |
Barrichello |
Honda |
(M) |
+ 1 kör |
11. |
Liuzzi |
Toro Rosso-Cosworth |
(M) |
+ 2 kör |
12. |
Albers |
MF1-Toyota |
(B) |
+ 2 kör |
13. |
Monteiro |
MF1-Toyota |
(B) |
+ 2 kör |
14. |
Sato |
Super Aguri-Honda |
(B) |
+ 3 kör |
Leggyorsabb kör: Alonso 1:34.803
Kiesettek
Versenyző |
Csapat |
Gumi |
Kör |
Heidfeld |
BMW-Sauber |
(M) |
49 |
Speed |
Toro Rosso-Cosworth |
(M) |
42 |
Ide |
Super Aguri-Honda |
(B) |
34 |
Klien |
Red Bull-Ferrari |
(M) |
27 |
Webber |
Williams-Cosworth |
(B) |
16 |
Coulthard |
Red Bull-Ferrari |
(M) |
11 |
Rosberg |
Williams-Cosworth |
(B) |
7 |
Raikkonen |
McLaren-Mercedes |
(M) |
1 |
|